Egy sötétlő, ős tölgyfa alatt
Nemesen az erős szélben
Megálltam s rámeredtem, elidőztem alatta
Kezeim a térdemen
A jadezöld leveleken cserjén, bokron keresztül
Kémleltem utam végét
Feketén derengett, néma gyász
A kastély melynek neve Avend
Sietve, az erdő szemein túlra
Az éjszaka szörnyűségein túlra
A sötétségen keresztül, megláttam a jelet
A vakítóan fényes izzást.

Elérve a kastélyt, egy borostyánon másztam
Fel az arany ablak felé
Szívem lüktet, lélegzetem heves
Míg küzdöttem az eleven ágakkal
A párkány az enyém, felette kémleltem
Néma tó a hulló hóban
Csend, surrantam a fénylő padlón
Ma éjjel, talán vacsorázok

A Kék Lótusz, a legenda, a felderengő mítosz
Oreg versek és történetek nyoma
Az elképzelhetetlen vágy szépsége
Férfiak, s Istenek lelkein keresztül nyerve
Bőre mint tej, angyali arca
Intettek, mosolya megöl
Haja feketébb a legfeketébbnél is
Történetek, felidézem őket

S most itt fekszik az ágyban
Teste csodálatos selymekkel fedve
Látom kebleit, amint álmában testével együtt mozogtak
E látványt mindig felidézem
Egy gyertya mutatta az utat
Erdőkön, folyókon s hegyeken át
Szerelmes testén izzik
Árnyak táncolnak a falak körül

Közelebb kúsztam, jutalmam felé
A Kék Lótusz előttem álmodott
Telt ajkai, vörösek mint a vér
Lehajoltam, csókolni száját
A fénylő szobában
Mikor hirtelen, fölébredt
Szemei megteltek halállal
Selymekből, kezei nyakamra fonódtak
Menekülni nincs esély
Minden mit láttam csak fogainak rózsaszín húsa
Ahogy torkomba mélyed
Vérszomjas tenger, mely elnyel
Minden színt vérvörösben láttam
Oltotta szomját, s nézte amint elcsuklok
Gyengéden a padlón

Szövetségem oda s halálomat leltem
A helybéliek kik ügyelik e helyet
Kik lefektettek a megbocsátó földbe
S egy Lótuszvirágot adtak kezembe.

Elborít. Elfedett
Mélyen a Láztengerben

Az anyaméhből nyomorékon
Beteg roncsra tekint le a rőt Hold

Véres kéz
Láb torzult
Megálmodtam a nagy háborút

A félelem eltemet
A láztenger fenekén
Sírva másznak elém
Mind belefojtom,bele én!

A mámor forró-örök
Darabokra török
Rettegnek tőlem
Jut mindnek bőven
Ki volt,ki hívott,és itthagyott?
Ki viszi el az éjt,s hoz napot?

Atyám keze megnyomorított
Gyógyítani születtem,s fogok
Ám ki sosem jutok
Csak imádkozni tudok

Egész testem jéghideg
Vesztenék én,de csak nyerek

Megnyomorítottam magam
Ki akartam bírni
Hidd el: próbáltam...

Az idő megérett
Hiányzom majd,remélem
Jelenésed szárnyaimon
Emelkedik ki a kínból

Remények kudarcba törve
Sanyarú pillanat önt el
Szörnyű zokogás
Visszhangzik házamban

A villámlás megrémít
Ó,bújj ide
Az Ő emléke keserít
S pusztít el
Higgy nekem,higgy nekem. Szenvedés. Agónia.
Szerelmem éntőlem elszakítva
Túl korán

Vigyázz! Megkereslek. Meglellek
Enyém a bosszú,bárhová bújsz
Tudod,hogy megtalállak
Arcod. Látom. Nem felejtek!
Én ott leszek
Vadászom rád álmodban
Sosem hagyhatsz majd el újra
Véres kezed
Itthagytál,hogy szenvedhessek
Fekete szem. Hideg arc
Reménytelen harc
Sebeim látszanak,
Míg életem tart

Fogást keresek,és meglelem
Addig rázlak,
Míg csak lélegezni látlak
Az arcodba mosolygok majd
És ha véged
Senki sem fog szánni téged...

Jöjj hozzám
Ölelj át,
S fogd kezem

Karodban
Szemedben
Örökké
Létezem
Vigyél le
Ágyadba
Szívedbe

Kérj bármit,
Az életem
A mezőkön
A Mennyben
Hol örökké szaladunk
Ó,bár,bár lehetnék
Veled. Ó,újra veled

Feküdjünk hát
Szorosan
Ölelj át,Kedvesem
Könnyeid csókolom
És megint
Szerelmem...