Szeretlek.hu » Napló » lovascsajcccy
Ez a szolgáltatásunk csak regisztrált felhasználók számára elérhető.
Ez a felhasználó még nem írt naplót.
<< előző
| következő >>
lovascsajcccy: néhány saját
2010-08-15 21:33:05
Ligeti tengerérték
Még oly sötét uralkodik végtelen rétjén pázsitnak,
mint teázó idegenjei hol még alszanak esti Párizsban.
E füves pusztán igazán tudom, hogy érzetem itt otthon,
mint ahogy Angliába művészek zengik: óh, édes London!
S nekem ez egy nevet hord télen,nyáron, tavasszal, ősszel,
nem mint Bruocsella, Broekzele s végül nyelvünkön Brüsszel.
Bájsága nekem tündököl gyönyörű tengerszépségű tóba,
mint Colosseum oly ismert otthonában melynek neve: Róma.
Nincs gonosz álboszorkány, szent tündér vagy egyszerű kelepce,
nincsenek csúfolt utcák, hidak, folyók mert e hely nem Velence.
Nincs divatvilág, operaházak sokasága, nincs épített kilátó,
nincs Santa Maria delle Grazie mert e pusztára nem mondjuk: Milánó.
Csend a történelme s csodának gyümölcse, mely igazán drága,
de nem oly módon, mint értékekben gazdag s kimutatható Prága.
Nem Debrecen, Szolnok, Kecskemét vagy Pécs,
nem Kaposvár, Veszprém, Győr vagy messzi Bécs.
Csupán tengerbe nyúló, végtelen eszményi puszta,
melybe a boldogságot az örök nyugalom hozta,
S annak felkelő izzó Napnak nevezett égiteste,
mi nem viaskodik, hagyja uralkodni sötétjét estnek.
Itt a fénytelen s fény testvér, folyó s száraz liget jó barát,
E helyen minden igaz lélek énje értékének valósságára talált.
(2010)
Csoda mese volt csupán
Meséltek nekem sokat mikor még gyerek voltam,
Hittem bennük, és így mindenkinek továbbmondtam.
Minden évben újabb és újabb regékre vártam,
Pedig télapót, angyalt igazit sose láttam.
Felnőttem, és rájöttem, hogy hazudtak a mesék,
S akiktől származtak csak képzeletükből vették,
Megtanultam, hogy többé ne higgyek a csodákban
És már nem várom úgy a szentestét mint korábban.
De még is, olyan volt, mint a regékben, ha eljött,
Mosolyog, kacag, nevet a gyermek és a felnőtt,
Tudják az igazságot. Varázsban már nem hisznek.
Vagy még is? Hiszen szívükbe boldogságot visznek,
Pedig csak összegyűlt a család a fenyő körül,
Mesébe illő szeretetben, mindenki örül.
Felnőttem, és rájöttem, hogy a regék igazak,
Nem hazudnak a hihetetlennek tűnő szavak,
A szeretet valós így lennie kell csodának,
újra élnek bennem a varázs utáni vágyak.
Adj bőségesen, adj minél többet, de ne drágát,
Olyat, melynek még a szegény se nézi az árát.
Ajándékozz szeretetet drága családodnak,
Adjál hálát szüleidnek, hogy világra hoztak.
Csend az utcán, csend az országban, s az egész Földön,
Uralomra jutott a nagyvilágon az öröm.
És mi a szeretet? A szívünkkel gyújtjuk lángra,
S e tűz egyik napról nem alszik ki a másikra.
Egyfajta víg öröm, de sokkal jobban becsüljük,
Szívünktől messze akarattal sohase űzzük.
Egy finom érzés, mely nagy sebet, mély nyomot hagyó
De ne feledd: az igazi szeretet nem mulandó.
(2008)
Randevú a halállal
Találkozom vele…
Izgulok és félek.
Lelkem oly nincstelen…
Mert a haláltól randevút kérek.
Hiszen már olyan jól ismerem… mi a baj?
Nincsen nagy tömeg,ceremónia vagy zaj,
Csak a csönd lapul és csak az óra ketyeg,
csak állok szoborként, csak a lábam remeg.
Lehet késni fogok, vagy ő jön túl hamar,
de nem gond mert ha nem felejt itt, nem zavar.
Randevút kértem születésemnek napján,
Akkor még láthattalak, ó édes apám.
Az életet nem élted túl…hisz nem lehet,
De erről még pokol angyala se tehet.
Elkészültem, indulhatok a randevúra,
Utcát járva, virágot taposva, túrva
haladok. Már látom. Felém jön. Örülök
neki. Félelmemmel nem vívok, nem küzdök.
Köszönésként megölelem barátomat,
Jöhet bármi már:könny,mosoly vagy kárhozat.
Beszélgetünk,
Lassan haladunk és megyünk.
Ő rám nevet,
És én visszanevetek.
(2009)
Még oly sötét uralkodik végtelen rétjén pázsitnak,
mint teázó idegenjei hol még alszanak esti Párizsban.
E füves pusztán igazán tudom, hogy érzetem itt otthon,
mint ahogy Angliába művészek zengik: óh, édes London!
S nekem ez egy nevet hord télen,nyáron, tavasszal, ősszel,
nem mint Bruocsella, Broekzele s végül nyelvünkön Brüsszel.
Bájsága nekem tündököl gyönyörű tengerszépségű tóba,
mint Colosseum oly ismert otthonában melynek neve: Róma.
Nincs gonosz álboszorkány, szent tündér vagy egyszerű kelepce,
nincsenek csúfolt utcák, hidak, folyók mert e hely nem Velence.
Nincs divatvilág, operaházak sokasága, nincs épített kilátó,
nincs Santa Maria delle Grazie mert e pusztára nem mondjuk: Milánó.
Csend a történelme s csodának gyümölcse, mely igazán drága,
de nem oly módon, mint értékekben gazdag s kimutatható Prága.
Nem Debrecen, Szolnok, Kecskemét vagy Pécs,
nem Kaposvár, Veszprém, Győr vagy messzi Bécs.
Csupán tengerbe nyúló, végtelen eszményi puszta,
melybe a boldogságot az örök nyugalom hozta,
S annak felkelő izzó Napnak nevezett égiteste,
mi nem viaskodik, hagyja uralkodni sötétjét estnek.
Itt a fénytelen s fény testvér, folyó s száraz liget jó barát,
E helyen minden igaz lélek énje értékének valósságára talált.
(2010)
Csoda mese volt csupán
Meséltek nekem sokat mikor még gyerek voltam,
Hittem bennük, és így mindenkinek továbbmondtam.
Minden évben újabb és újabb regékre vártam,
Pedig télapót, angyalt igazit sose láttam.
Felnőttem, és rájöttem, hogy hazudtak a mesék,
S akiktől származtak csak képzeletükből vették,
Megtanultam, hogy többé ne higgyek a csodákban
És már nem várom úgy a szentestét mint korábban.
De még is, olyan volt, mint a regékben, ha eljött,
Mosolyog, kacag, nevet a gyermek és a felnőtt,
Tudják az igazságot. Varázsban már nem hisznek.
Vagy még is? Hiszen szívükbe boldogságot visznek,
Pedig csak összegyűlt a család a fenyő körül,
Mesébe illő szeretetben, mindenki örül.
Felnőttem, és rájöttem, hogy a regék igazak,
Nem hazudnak a hihetetlennek tűnő szavak,
A szeretet valós így lennie kell csodának,
újra élnek bennem a varázs utáni vágyak.
Adj bőségesen, adj minél többet, de ne drágát,
Olyat, melynek még a szegény se nézi az árát.
Ajándékozz szeretetet drága családodnak,
Adjál hálát szüleidnek, hogy világra hoztak.
Csend az utcán, csend az országban, s az egész Földön,
Uralomra jutott a nagyvilágon az öröm.
És mi a szeretet? A szívünkkel gyújtjuk lángra,
S e tűz egyik napról nem alszik ki a másikra.
Egyfajta víg öröm, de sokkal jobban becsüljük,
Szívünktől messze akarattal sohase űzzük.
Egy finom érzés, mely nagy sebet, mély nyomot hagyó
De ne feledd: az igazi szeretet nem mulandó.
(2008)
Randevú a halállal
Találkozom vele…
Izgulok és félek.
Lelkem oly nincstelen…
Mert a haláltól randevút kérek.
Hiszen már olyan jól ismerem… mi a baj?
Nincsen nagy tömeg,ceremónia vagy zaj,
Csak a csönd lapul és csak az óra ketyeg,
csak állok szoborként, csak a lábam remeg.
Lehet késni fogok, vagy ő jön túl hamar,
de nem gond mert ha nem felejt itt, nem zavar.
Randevút kértem születésemnek napján,
Akkor még láthattalak, ó édes apám.
Az életet nem élted túl…hisz nem lehet,
De erről még pokol angyala se tehet.
Elkészültem, indulhatok a randevúra,
Utcát járva, virágot taposva, túrva
haladok. Már látom. Felém jön. Örülök
neki. Félelmemmel nem vívok, nem küzdök.
Köszönésként megölelem barátomat,
Jöhet bármi már:könny,mosoly vagy kárhozat.
Beszélgetünk,
Lassan haladunk és megyünk.
Ő rám nevet,
És én visszanevetek.
(2009)
0 szavazat
0 komment
lovascsajcccy: néhány saját
2010-08-15 21:16:59
Ligeti tengerérték
Még oly sötét uralkodik végtelen rétjén pázsitnak,
mint teázó idegenjei hol még alszanak esti Párizsban.
E füves pusztán igazán tudom, hogy érzetem itt otthon,
mint ahogy Angliába művészek zengik: óh, édes London!
S nekem ez egy nevet hord télen,nyáron, tavasszal, ősszel,
nem mint Bruocsella, Broekzele s végül nyelvünkön Brüsszel.
Bájsága nekem tündököl gyönyörű tengerszépségű tóba,
mint Colosseum oly ismert otthonában melynek neve: Róma.
Nincs gonosz álboszorkány, szent tündér vagy egyszerű kelepce,
nincsenek csúfolt utcák, hidak, folyók mert e hely nem Velence.
Nincs divatvilág, operaházak sokasága, nincs épített kilátó,
nincs Santa Maria delle Grazie mert e pusztára nem mondjuk: Milánó.
Csend a történelme s csodának gyümölcse, mely igazán drága,
de nem oly módon, mint értékekben gazdag s kimutatható Prága.
Nem Debrecen, Szolnok, Kecskemét vagy Pécs,
nem Kaposvár, Veszprém, Győr vagy messzi Bécs.
Csupán tengerbe nyúló, végtelen eszményi puszta,
melybe a boldogságot az örök nyugalom hozta,
S annak felkelő izzó Napnak nevezett égiteste,
mi nem viaskodik, hagyja uralkodni sötétjét estnek.
Itt a fénytelen s fény testvér, folyó s száraz liget jó barát,
E helyen minden igaz lélek énje értékének valósságára talált.
(2010)
Csoda mese volt csupán
Meséltek nekem sokat mikor még gyerek voltam,
Hittem bennük, és így mindenkinek továbbmondtam.
Minden évben újabb és újabb regékre vártam,
Pedig télapót, angyalt igazit sose láttam.
Felnőttem, és rájöttem, hogy hazudtak a mesék,
S akiktől származtak csak képzeletükből vették,
Megtanultam, hogy többé ne higgyek a csodákban
És már nem várom úgy a szentestét mint korábban.
De még is, olyan volt, mint a regékben, ha eljött,
Mosolyog, kacag, nevet a gyermek és a felnőtt,
Tudják az igazságot. Varázsban már nem hisznek.
Vagy még is? Hiszen szívükbe boldogságot visznek,
Pedig csak összegyűlt a család a fenyő körül,
Mesébe illő szeretetben, mindenki örül.
Felnőttem, és rájöttem, hogy a regék igazak,
Nem hazudnak a hihetetlennek tűnő szavak,
A szeretet valós így lennie kell csodának,
újra élnek bennem a varázs utáni vágyak.
Adj bőségesen, adj minél többet, de ne drágát,
Olyat, melynek még a szegény se nézi az árát.
Ajándékozz szeretetet drága családodnak,
Adjál hálát szüleidnek, hogy világra hoztak.
Csend az utcán, csend az országban, s az egész Földön,
Uralomra jutott a nagyvilágon az öröm.
És mi a szeretet? A szívünkkel gyújtjuk lángra,
S e tűz egyik napról nem alszik ki a másikra.
Egyfajta víg öröm, de sokkal jobban becsüljük,
Szívünktől messze akarattal sohase űzzük.
Egy finom érzés, mely nagy sebet, mély nyomot hagyó
De ne feledd: az igazi szeretet nem mulandó.
(2008)
Randevú a halállal
Találkozom vele…
Izgulok és félek.
Lelkem oly nincstelen…
Mert a haláltól randevút kérek.
Hiszen már olyan jól ismerem… mi a baj?
Nincsen nagy tömeg,ceremónia vagy zaj,
Csak a csönd lapul és csak az óra ketyeg,
csak állok szoborként, csak a lábam remeg.
Lehet késni fogok, vagy ő jön túl hamar,
de nem gond mert ha nem felejt itt, nem zavar.
Randevút kértem születésemnek napján,
Akkor még láthattalak, ó édes apám.
Az életet nem élted túl…hisz nem lehet,
De erről még pokol angyala se tehet.
Elkészültem, indulhatok a randevúra,
Utcát járva, virágot taposva, túrva
haladok. Már látom. Felém jön. Örülök
neki. Félelmemmel nem vívok, nem küzdök.
Köszönésként megölelem barátomat,
Jöhet bármi már:könny,mosoly vagy kárhozat.
Beszélgetünk,
Lassan haladunk és megyünk.
Ő rám nevet,
És én visszanevetek.
(2009)
Még oly sötét uralkodik végtelen rétjén pázsitnak,
mint teázó idegenjei hol még alszanak esti Párizsban.
E füves pusztán igazán tudom, hogy érzetem itt otthon,
mint ahogy Angliába művészek zengik: óh, édes London!
S nekem ez egy nevet hord télen,nyáron, tavasszal, ősszel,
nem mint Bruocsella, Broekzele s végül nyelvünkön Brüsszel.
Bájsága nekem tündököl gyönyörű tengerszépségű tóba,
mint Colosseum oly ismert otthonában melynek neve: Róma.
Nincs gonosz álboszorkány, szent tündér vagy egyszerű kelepce,
nincsenek csúfolt utcák, hidak, folyók mert e hely nem Velence.
Nincs divatvilág, operaházak sokasága, nincs épített kilátó,
nincs Santa Maria delle Grazie mert e pusztára nem mondjuk: Milánó.
Csend a történelme s csodának gyümölcse, mely igazán drága,
de nem oly módon, mint értékekben gazdag s kimutatható Prága.
Nem Debrecen, Szolnok, Kecskemét vagy Pécs,
nem Kaposvár, Veszprém, Győr vagy messzi Bécs.
Csupán tengerbe nyúló, végtelen eszményi puszta,
melybe a boldogságot az örök nyugalom hozta,
S annak felkelő izzó Napnak nevezett égiteste,
mi nem viaskodik, hagyja uralkodni sötétjét estnek.
Itt a fénytelen s fény testvér, folyó s száraz liget jó barát,
E helyen minden igaz lélek énje értékének valósságára talált.
(2010)
Csoda mese volt csupán
Meséltek nekem sokat mikor még gyerek voltam,
Hittem bennük, és így mindenkinek továbbmondtam.
Minden évben újabb és újabb regékre vártam,
Pedig télapót, angyalt igazit sose láttam.
Felnőttem, és rájöttem, hogy hazudtak a mesék,
S akiktől származtak csak képzeletükből vették,
Megtanultam, hogy többé ne higgyek a csodákban
És már nem várom úgy a szentestét mint korábban.
De még is, olyan volt, mint a regékben, ha eljött,
Mosolyog, kacag, nevet a gyermek és a felnőtt,
Tudják az igazságot. Varázsban már nem hisznek.
Vagy még is? Hiszen szívükbe boldogságot visznek,
Pedig csak összegyűlt a család a fenyő körül,
Mesébe illő szeretetben, mindenki örül.
Felnőttem, és rájöttem, hogy a regék igazak,
Nem hazudnak a hihetetlennek tűnő szavak,
A szeretet valós így lennie kell csodának,
újra élnek bennem a varázs utáni vágyak.
Adj bőségesen, adj minél többet, de ne drágát,
Olyat, melynek még a szegény se nézi az árát.
Ajándékozz szeretetet drága családodnak,
Adjál hálát szüleidnek, hogy világra hoztak.
Csend az utcán, csend az országban, s az egész Földön,
Uralomra jutott a nagyvilágon az öröm.
És mi a szeretet? A szívünkkel gyújtjuk lángra,
S e tűz egyik napról nem alszik ki a másikra.
Egyfajta víg öröm, de sokkal jobban becsüljük,
Szívünktől messze akarattal sohase űzzük.
Egy finom érzés, mely nagy sebet, mély nyomot hagyó
De ne feledd: az igazi szeretet nem mulandó.
(2008)
Randevú a halállal
Találkozom vele…
Izgulok és félek.
Lelkem oly nincstelen…
Mert a haláltól randevút kérek.
Hiszen már olyan jól ismerem… mi a baj?
Nincsen nagy tömeg,ceremónia vagy zaj,
Csak a csönd lapul és csak az óra ketyeg,
csak állok szoborként, csak a lábam remeg.
Lehet késni fogok, vagy ő jön túl hamar,
de nem gond mert ha nem felejt itt, nem zavar.
Randevút kértem születésemnek napján,
Akkor még láthattalak, ó édes apám.
Az életet nem élted túl…hisz nem lehet,
De erről még pokol angyala se tehet.
Elkészültem, indulhatok a randevúra,
Utcát járva, virágot taposva, túrva
haladok. Már látom. Felém jön. Örülök
neki. Félelmemmel nem vívok, nem küzdök.
Köszönésként megölelem barátomat,
Jöhet bármi már:könny,mosoly vagy kárhozat.
Beszélgetünk,
Lassan haladunk és megyünk.
Ő rám nevet,
És én visszanevetek.
(2009)
<< előző
| következő >>


Saját dolgaim








