Arcodra mosolyt...

A félhomályból este nőtt ránk,
didergős, fázós csend ölel,
s te mindhiába ülsz le mellém,
ha érzem, mégsem vagy közel.

Régi esték emléke jár
közöttünk halkan, tétován,
eltűnődve a hallgatáson,
az álmok néma sóhaján.

Szívemben furcsa rezdülés,
s a ki nem mondott mondatok
reménye fénylő villanás,
ha arcodra mosolyt gondolok.