Volt egy lány amikor megláttam tudtam hogy ő lessz a végzetem.Féltem tőle még sosem szerettem senkit,de ő kedves volt velem szeretett mint még senki,de mint csak barátot,fájt amikor ezt mondta barátok vagyunk,úgy döntöttem mellette maradok.Múlt az idő eltávolodott tőlem,láttam ahogy megszeret egy férfit.Fáj mint még soha semmi a fizikai fájdalom ehhez nem hasonlítható.Rossz volt látni,el akartam válni tőle aztmondtam neki ne legyünk már barátok.Ő sírt én nem értettem miért,azt mondta nem akar elveszíteni, én mondtam már nembírom tovább.Ő tovább sírt és aztmondta ne csináljam ezt én aztmondtam sajnálom és átöleltem.Mellette maradtam de még mindíg fájt lassan lassan felemésztett.Egyszer aztán kitört belőlem megmondtam nem érdekel nem csinálom tovább feladom és otthagytam ő megint sírt,de már nem érdekelt kegyetlen voltam és mostmár gyűlöl engem mert elárultam mint barátot.Nekem is fájt de meg kellett tegyem mert így nemtudtam mellette lenni.Sosem mondtam neki hogy szeretem.Hát ilyen az élet,és mindennap felkelek és megyek dolgozni a lelkemben fájdalom és üresség.Egynap talán elmúlik és talán újra fogok valakit szeretni.Az élet szép és mégis úgy fáj.