Részt veszek egy szépségversenyen ha úgy gondolod h esélyes vagyok rá kérlek szavazz:http://www.missbalatonfovarosa.hu/?l=szepsegverseny/266(matetunde a nevem).Szeretnék bekerülni az elödöntöbe megnézni h milyen egy verseny.Sok fotós megkeresett már h csináljak portfoliót de addig nem merek még nem tom h szép e vok.Köszönöm előre is.:))

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod
Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szíved,
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
Amikor vágyod ölelését s csókjait,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd, ahogy nyújtja a két kezét,
Amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,
Amikor nem bírod már türtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy Ő is eleped érted,
Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél is mellette,
Amikor már Önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!

Elakartam mondani....

Fizika óra van, én mellette ülök.
Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét,
a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz
rám, Ő csak az úgymond \"legjobb barátom\".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni
a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog,
az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi!
Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom
mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom,
hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így
néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette
ülök, sír. Sír, mert szakított a barátjával
Én megvigasztalom, ő átölel érzem, hogy
majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik,
aztán rám mosolyog, az arcomra nyom
egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom
mondani, hogy szeretem, el akarom mondani,
hogy akarom őt, és hogy nem akarom,
hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz
rám és én ezt tudom.
Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban,
az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát.
Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani,
hogy szeretem, el akarom mondani, hogy
akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak
barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek,
és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb,
hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő.
Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra
nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy
szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt,
és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk,
de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele
telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a
koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér
gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már
nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom
mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom,
hogy csak barátok legyünk, de ő már nem
tudhatja ezt.
Később felmegyek a szobájába, és megtalálom
a naplóját, és a következőket olvasom:
\" Rám mosolyog, az arcára nyomok egy puszit...
El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom
mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom,
hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám,
és én ezt tudom...\"

Harc a szerelemért

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok
voltak nagyon,
szerették egymást, kézen fogva sétáltak a napon.
Sokszor elképzelték mi lesz ha felnőnek,
soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.
Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,
mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.
Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,
harcolni hívták, el innen nagyon messze.
A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,
de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért
s szerelméért.
Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,
féltette a fiút, nagyon szomorú volt.
Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,
mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.
Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,
gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.
Kint ültek a csillagok előtt előző este,
s választottak egyet, mely a legfényesebb.
Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag
lehullik, tudd hogy én már nem létezem!
A lány megint csak sírt, könny csillogott
gyönyörű szemeiben.
Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,
harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.
Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,
a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.
Lement a nap, majd feljött a hold,
a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.
Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,
érezte hogy vége most már, már fájdalmat sem érzett.
Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,
a lányra gondolt s közben mosolygott arca.
Lepergett előtte az egész élete,
mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.
Közben a lány otthon ült az ablakban,
s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.
Látta amint lehullik szikrázva,
érezte szívében az égető fájdalmat.
Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,
elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.
Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,
előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.
Végül mindketten felértek az égbe,
s ott folytatták együtt a csodaszép életet.
Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben.