Magány

Áporodott szoba
Fénycsíkos porló sötétje hasít lelkembe,
Bájol a csend, s a semmi fogja kezem;
Kanálkával veszi lelkemből a fényt,
Cseppjei a mélyben tűnnek el.
Tiprom az álomból szőtt világot,
De gát a fal, s illékony létra a fény;
S már rég
Bennem lélegzik a sötét lét.
Angyal les, s mosolya száll; kell a hit.
Ajkadon méhecske teríti Napnak könnyeit.
Kézen fog a múlt, ír a tollam, majd elnémít.