Beszéljünk a gyerekekről… Nekem nem adatott meg a gyermekáldás. Ez a hajó elúszott. Hogy miért? A gyermekvállalás alapja az a sziklaszilárd kapcsolat férfi és nő között, amelyet senki és semmi nem képes tönkretenni (ez az elmélet, de a gyakorlatban is működik). Évekig tartó folyamat, amíg eddig a pontig eljuthatunk. Hiába éltem párkapcsolatban 4-5, esetleg 6 évig. Úgy tűnik, hogy nekem/nekünk ez is kevés volt hozzá. Most pedig már az idő előrehaladtára való tekintettel nem is szeretnék gyermeket. De. Ezt még nem véstem kőbe. Egyrészt a gyermekemnek inkább a barátjaként kell tekintenie rám (együtt, fiatalnak lenni, érteni és megérteni az „Ő” világát), mintsem egy vén aggastyánra, aki 60 évesen megy el a ballagására. Magyarázatként szolgáljon ennyi.

Ettől függetlenül: szeretem a gyerekeket (és talán a visszajelzések is arra utalnak, hogy ez kölcsönös). Hiszem, hogy azt a gyermeket, akit nem én nemzettem, éppúgy lehet szeretni, mint a sajátomat. Nem hiszed? Nem baj. Nem meggyőzni kívánlak. Hiszem és vallom, hogy a gyermek nem az éppen aktuális hangulat függvényében szerethető, vagy sem. Hiszen, kik iránt lehetne jobban állandóak az érzelmeink, ha nem Irántuk?

Az én koromban, s talán a Tiédben is már mindenkinek megvan a maga élet stílusa. Ezért nem akarok a párkapcsolatomban idegháborút. Sértődést. Hülyeségek miatt napokig tartó duzzogást. "Ha problémám van a párommal, átölelem, megpuszilom, és a fülébe súgom, hogy éppen miért is "hülye", de ezt elvárom Tőle is."
Inkább élvezzük a korunk adta tapasztalatból a gyors és rugalmas összehangolódás képességét...
Több dolgot sikerült már régen megtanulnom: a párom fogalma nem összekeverendő a szakáccsal, cselédséggel, bejárónővel, mosógéppel. Szépnek, szórakoztatónak és kívánatosnak lenni igen nehéz, ha az ember lánya máskülönben dolgozzon, tegyen le valamit azért az asztalra, hétvégén pedig a konyha, a ház helyiségei és fürdőszoba között ingázzon kajabűztől és az aktív takarítástól izzadtan, miközben még a gyermek(ek)re is oda kell figyelni, Vele/Velük törődni, foglalkozni kell. A "Hol a vacsorám, hol a söröm?" nekem nem jön át.

Keresem "Őt", aki életképpel, célokkal van tele és mindezt egy jól kialakul, önálló személyiségben testesíti meg. Aki nem tekinti életcéljának, hogy itt legyen csak addig, ameddig kell.
Nincsenek elvárások. Harmónia van. Csak az van. Hiszen magam mellé nem egy kiállítási darabot keresnék. Egészen más okok vezéreltek. Annak a Nőnek, akire én vágyom, ha nincs kedve meccset nézni velem, nem ül oda mellém nyavalyogni. Csinál helyette valami olyat, amihez kedve van. Általában valami sokkal értelmesebb dolgot. Nem szeretem a focit, de talán eklatáns volt a példa. Annak a Nőnek, akire én vágyom már elég jól kell ismernie önmagát ahhoz, hogy tudja, ki Ő, mi Ő, mit akar és kitől. Annak Nőknek, akire én vágyom, már bőven van tartása. Ritkán fordul elő, hogy jelenetet rendezne az operában, vagy egy elegáns étterem kellős közepén. (Na persze ha megérdemlem, gondolkodás nélkül lelő, főleg ha esélyt lát arra, hogy megúszhatja :). Az a Nő, akire én vágyom, nem bánik szűkmarkúan a dicséretekkel, gyakran akkor sem, ha nem érdemelném meg. Tudja, milyen érzés, amikor az ember nem kap elismerést. Annak a Nőnek, akire én vágyom elég magabiztos kell lennie ahhoz, hogy bemutasson a barátnőinek. Egy fiatalabb Nő gyakran még a legjobb barátnőjét is hanyagolja, ha partnere van, mert nem bízik meg a férfiban. Azt a Nőt, akire én vágyom, abszolút nem érdekeli, hogy tetszenek-e a barátnői, mert tudja, hogy azok sosem árulnák el Őt. A nők a korral természetfeletti képességekre tesznek szert. Annak a Nőnek, akire én vágyom, sosem kell meggyónnom a bűneimet. Úgyis mindig tudja. Annak a Nőnek, akire én vágyom, jól áll akár a tűzpiros rúzs is. Ugyanez már nem mondható el a fiatal lányokról vagy a transzvesztitákról. :) Eltekintve attól a néhány apró ránctól, egy 40 éves Nő sokkal szexisebb, mint fiatalabb Nőtársai. Egy bizonyos életkor után a Nők egyenesek és őszinték. Azonnal a szemembe mondaná, hogy: "Mocsok disznó vagy!", ha úgy viselkednék! Nem kell törnöm a fejem, hányadán is állok Vele.
Hidd el: a férfiak döntő többsége emocionális alapon működik (még akkor is, ha szeretik magukat a "falu bikájának" esetleg a "falkavezérnek" feltüntetni. Az "Én vagyok a Teremtés Koronája" duma mögött mindig ott van érzékeny, szeretetre, a "kandalló tüze előtt, együtt üldögélő és az életet a Nő mellett élvező" férfi. Aki úgy van Veled, mint a borsó meg a héja. :) És megkérdi: „Mi szeretnél lenni? Kis kifli, vagy nagy kifli?” És éppen arra van szüksége, ami Benned van.

ui: "Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe." (Gary Chapman: Egymásra hangolva)

Magamról nem tudom, mit írjak, hiszen egy ember (lelke) olyan összetett, bonyolult, hogy nem tudom, hol kezdjem. Nem vagyok egy átlagosan gondolkodó ember. Az emberekből többnyire két érzést szoktam kiváltani: vagy szeretnek, és a tűzbe mennek értem, vagy utálnak, s megfojtanának egy kanál vízben. Szerencsére, ez utóbbiak lényegesen kevesebben vannak. Így érzem… Igazából én senkit sem gyűlölök, legfeljebb nem szeretem, de nem bántok senkit szándékosan. Szókimondó vagyok, a dolgokat szeretem tisztázni, s ebből olykor adódnak félreértések is..., de hát hol nem? Ennek ellenére minden reggel bátran bele merek nézni a tükörbe, mert egy tisztességes ember néz vissza rám, s nekem ez elég. Mindig kiálltam az igazság és a gyengébb mellett, még akkor is, ha nekem ebből hátrányom származott. Úgy érzem, maximalista vagyok mindenben, s mivel ez nekem természetes, néha azt hiszem, hogy másoknak is az. Tudom, ez nem egy jó pont, de így van. Gyakorlatilag nem tudok hazudni. Egészen egyszerűen azért, mert fárasztónak tartom a hazugságokat fejben tartani. Sokkal egyszerűbb a valót mondani. Másrészt rám van írva, ha nem azt mondom, amit gondolok. Szeretem a szabadságot, s szeretem, ha én dönthetem el, hogy mit szeretnék tenni vagy mit nem. Ha valaki kényszeríteni akar bármire, akkor arra ellenállással reagálok. Szeretettel, türelemmel azonban mindent el lehet nálam érni. Mindenemet odaadom annak, akit szeretek, s ezt kérnie sem kell. Talán ebből fakad, hogy mások örömének mindennél jobban tudok örülni, mint a sajátomnak. Önálló és független, merész és félénk, álmodozó és ésszerű, kreatív és energikus; ez mind én vagyok, ebből adódóan nem élem unalmasan az életemet. Az az ember vagyok, aki nagyon szeretne már egy Igaz Társat. Nem dohányzom, de ha te igen és minden más tökéletes, akkor nem érdekel. Fontos hogy te is érdeklődő és értelmes legyél, tiszta és ápolt. A szexen kívül más is érdekeljen (nem mondom hogy az ne) és fontos hogy őszinte légy! Tudj, legyél képes szeretni boldogan, felszabadultan! És persze gyengéd legyél, szeress és fogadj el úgy amilyen vagyok, a megváltoztatni-akarás kényszere nélkül. Fontos számomra a személyiség harmóniája, a személyes vonzerő. Talán a szellemi-lelki összetartozás, hasonlóság határozza meg emberi kapcsolataimat. Hiszek a bizalom szentségében, abban, hogy nélküle az életem elviselhetetlen és borzasztóan nehéz lenne. Vágyaim, elképzeléseim vannak arról, hogy kit is szeretnék (tudnék szeretni) igazán, önzetlenül, odaadóan. Nem az számít, hogy hány éves vagy, hogy milyen a hajad színe és hány kiló vagy. Nem az számít, hogy mennyi pénzed van és, hogy Budán vagy Pesten laksz, vagy az ország bármely részén (Budapest nem a világ közepe számomra). Hogy vezető beosztásban, vagy alkalmazottként dolgozol egy multinacionális cégnél, vagy egy óvodában. És az sem érdekel, hogy a szüleid egy nemesi család sarjai és milliomosok-e vagy sem. Hogy ne legyek félreérthető: nem az igénytelenség beszél belőlem, de ezt talán Te is érted. Nem a bizalmatlanság beszél belőlem, mert igazából így is, meg úgy is lehet csalódni: egy elkapott, vonzónak talált tekintetre felépített személyiségben is, meg esetleg egy levelezési időszakban elképzelt "gondolatcserés társ"-ban is. Ördögi kör! De mivel piszok rossz magányosnak lenni, hát keresem a jeleket. Mint tűt a szénakazalban. Még mindig szeretnék hinni abban, hogy igenis van: meglátni és megszeretni (valami erős vonzalmat érezni). Hogy kit keresek? Tényleg nem lehet egy-két mondatban megfogalmazni. De még egy tetemes adathalmazban sem. Hiszen az általam leírtakat nem látod, nem érintheted, nem kézzelfogható. Sok mindent megtudhatsz rólam, ez Számodra mégis nagyon kevés lehet. De ez talán nem is baj. A női megérzéseidnek is kell helyet biztosítani, hogy valóban nőnek érezhesd Magad, vezethessenek az intuícióid, a vágyaid. Különben valóban csak az én soraim maradnának és egy kapcsolathoz több kell sokkal több! Nyilván nem egy egy éjszakás kaland potenciális jelöltjét, s nyilván nem is úgy indul a dolog, hogy "holtomiglan"... Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kezdetnek már az is jó jel, ha azt érzem: igen, vágyom arra hogy írjak Neki, majd egyre többel nyithassak Felé és be merjem engedni az életembe, hétköznapjaimba. Majd előbb-utóbb lefekvéskor, vagy akár a reggeli ébredésemkor is az agyamban lesz... kiűzhetetlenül. A munkám nyüzsgő, mellette még mindig tanulok, a barátok, stb... de ezt most nem részletezem. Viszont tömegben magányosnak lenni, az még százszor rosszabb. Kérdezhetnéd: akkor mi a baj Veled? Mert nyilván van... Egyszerűen az van: NEM mindenáron, vadászva, s csak azért, hogy "valakim legyen" címszóval tekintgetem a világot, s benne a másik nemet... Hanem a (számomra) Valakit keresem. A gondolatcserétől egészen az ágyig. Belvilágom/külvilágom részének. S erre tényleg nincs mérce. Nem lehet megfogalmazni mennyiségekkel, mint pl. cm, Ft, stb. Nincsenek irreális elképzeléseim. Mert számomra gyakran nem azok a dolgok fontosak, mint amit a mai világ, élet hajszol. Számomra csak Ember létezik, meg Érzések, meg Szavak, Mozdulatok... S a Bizalom. Azt a Nőt keresem, akinek a jelenlétét akár csukott szemmel is megérzem. "Ahogy a szél meglebbenti a függönyt. Nem a szél, nem a függöny, - a lebbenés." Mivel nap minta nap, nagyon sok ember vesz körül, s mindenki a gondjával, bajával keres meg, nagy a szellemi leterheltségem, s szükségem van néha az egyedüllétekre. Ez lehet, hogy 1-2 óra, de lehet, hogy egy hétvége. Ilyenkor megpróbálok feltöltődni. Ezért nem mindig szeretek olyan helyekre menni, ahol nagyon nagy a "népsűrűség". Jó kedélyű ember vagyok, szeretem, ha az emberek nevetnek körülöttem. A munkám a hobbim, a hobbim a munkám. Fontosnak tartom, hogy az életem ezen oldala remekül sikerült, én valóban azt tehetem nap mint nap, amit igazán szeretek. Ez a tény nagyban hozzájárul ahhoz, kiegyensúlyozottnak mondhatom magamat. Tudom, e sorokat még elolvasni sok volt, ezért ha úgy érzed, hogy több kérdés van Benned, mint válasz, talán nem véletlen...