Beszéljünk a gyerekekről… Nekem nem adatott meg a gyermekáldás. Ez a hajó elúszott. Hogy miért? A gyermekvállalás alapja az a sziklaszilárd kapcsolat férfi és nő között, amelyet senki és semmi nem képes tönkretenni (ez az elmélet, de a gyakorlatban is működik). Évekig tartó folyamat, amíg eddig a pontig eljuthatunk. Hiába éltem párkapcsolatban 4-5, esetleg 6 évig. Úgy tűnik, hogy nekem/nekünk ez is kevés volt hozzá. Most pedig már az idő előrehaladtára való tekintettel nem is szeretnék gyermeket. De. Ezt még nem véstem kőbe. Egyrészt a gyermekemnek inkább a barátjaként kell tekintenie rám (együtt, fiatalnak lenni, érteni és megérteni az „Ő” világát), mintsem egy vén aggastyánra, aki 60 évesen megy el a ballagására. Magyarázatként szolgáljon ennyi.
Ettől függetlenül: szeretem a gyerekeket (és talán a visszajelzések is arra utalnak, hogy ez kölcsönös). Hiszem, hogy azt a gyermeket, akit nem én nemzettem, éppúgy lehet szeretni, mint a sajátomat. Nem hiszed? Nem baj. Nem meggyőzni kívánlak. Hiszem és vallom, hogy a gyermek nem az éppen aktuális hangulat függvényében szerethető, vagy sem. Hiszen, kik iránt lehetne jobban állandóak az érzelmeink, ha nem Irántuk?
Az én koromban, s talán a Tiédben is már mindenkinek megvan a maga élet stílusa. Ezért nem akarok a párkapcsolatomban idegháborút. Sértődést. Hülyeségek miatt napokig tartó duzzogást. "Ha problémám van a párommal, átölelem, megpuszilom, és a fülébe súgom, hogy éppen miért is "hülye", de ezt elvárom Tőle is."
Inkább élvezzük a korunk adta tapasztalatból a gyors és rugalmas összehangolódás képességét...
Több dolgot sikerült már régen megtanulnom: a párom fogalma nem összekeverendő a szakáccsal, cselédséggel, bejárónővel, mosógéppel. Szépnek, szórakoztatónak és kívánatosnak lenni igen nehéz, ha az ember lánya máskülönben dolgozzon, tegyen le valamit azért az asztalra, hétvégén pedig a konyha, a ház helyiségei és fürdőszoba között ingázzon kajabűztől és az aktív takarítástól izzadtan, miközben még a gyermek(ek)re is oda kell figyelni, Vele/Velük törődni, foglalkozni kell. A "Hol a vacsorám, hol a söröm?" nekem nem jön át.
Keresem "Őt", aki életképpel, célokkal van tele és mindezt egy jól kialakul, önálló személyiségben testesíti meg. Aki nem tekinti életcéljának, hogy itt legyen csak addig, ameddig kell.
Nincsenek elvárások. Harmónia van. Csak az van. Hiszen magam mellé nem egy kiállítási darabot keresnék. Egészen más okok vezéreltek. Annak a Nőnek, akire én vágyom, ha nincs kedve meccset nézni velem, nem ül oda mellém nyavalyogni. Csinál helyette valami olyat, amihez kedve van. Általában valami sokkal értelmesebb dolgot. Nem szeretem a focit, de talán eklatáns volt a példa. Annak a Nőnek, akire én vágyom már elég jól kell ismernie önmagát ahhoz, hogy tudja, ki Ő, mi Ő, mit akar és kitől. Annak Nőknek, akire én vágyom, már bőven van tartása. Ritkán fordul elő, hogy jelenetet rendezne az operában, vagy egy elegáns étterem kellős közepén. (Na persze ha megérdemlem, gondolkodás nélkül lelő, főleg ha esélyt lát arra, hogy megúszhatja :). Az a Nő, akire én vágyom, nem bánik szűkmarkúan a dicséretekkel, gyakran akkor sem, ha nem érdemelném meg. Tudja, milyen érzés, amikor az ember nem kap elismerést. Annak a Nőnek, akire én vágyom elég magabiztos kell lennie ahhoz, hogy bemutasson a barátnőinek. Egy fiatalabb Nő gyakran még a legjobb barátnőjét is hanyagolja, ha partnere van, mert nem bízik meg a férfiban. Azt a Nőt, akire én vágyom, abszolút nem érdekeli, hogy tetszenek-e a barátnői, mert tudja, hogy azok sosem árulnák el Őt. A nők a korral természetfeletti képességekre tesznek szert. Annak a Nőnek, akire én vágyom, sosem kell meggyónnom a bűneimet. Úgyis mindig tudja. Annak a Nőnek, akire én vágyom, jól áll akár a tűzpiros rúzs is. Ugyanez már nem mondható el a fiatal lányokról vagy a transzvesztitákról. :) Eltekintve attól a néhány apró ránctól, egy 40 éves Nő sokkal szexisebb, mint fiatalabb Nőtársai. Egy bizonyos életkor után a Nők egyenesek és őszinték. Azonnal a szemembe mondaná, hogy: "Mocsok disznó vagy!", ha úgy viselkednék! Nem kell törnöm a fejem, hányadán is állok Vele.
Hidd el: a férfiak döntő többsége emocionális alapon működik (még akkor is, ha szeretik magukat a "falu bikájának" esetleg a "falkavezérnek" feltüntetni. Az "Én vagyok a Teremtés Koronája" duma mögött mindig ott van érzékeny, szeretetre, a "kandalló tüze előtt, együtt üldögélő és az életet a Nő mellett élvező" férfi. Aki úgy van Veled, mint a borsó meg a héja. :) És megkérdi: „Mi szeretnél lenni? Kis kifli, vagy nagy kifli?” És éppen arra van szüksége, ami Benned van.
ui: "Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe." (Gary Chapman: Egymásra hangolva)