Akik az ösvényt járják



Fényesen sütött a nap a P3X842-n, amikor a CSK-1 átlépett a kapun. Pusztaság
nyújtózott előttük. Töredezett föld és nagy fémdarabok hevertek elszórva
mindenfelé, mintha egy óriás gyerek dobálta volna el őket, mint a kockákat. A
szonda, bár 48 órán át figyelte a bolygót, mozgásnak semmi jelét nem mutatta. A
sebek nagyon frissek voltak, a nagyon közeli múltban keletkeztek, és Hammond
Admirális biztos akart lenni benne, nem egy háborús övezetbe küldi az embereit.
A CSK-1 szétszóródva, készenlétben tartott fegyverekkel haladt lefelé a lejtős
kőrámpán. Ez is sebhelyes és gödrös volt. A rámpa végénél, körülbelül 30
lábnyira nagy kőemlékmű állt, mely obszidiánnak tűnt és csillogott a fényben. A
szonda faragásokat vagy feliratokat fedezett fel rajta, amelyek láttára
Jackson remegett a vágytól, hogy közelebbről is megnézhesse őket. Azonban
körbenézve a pusztításon, ami körbevette, még az amúgy lelkes régész sem tudott
elég bátorságot összeszedni, hogy messzire kalandozzon csapattársaitól.

A környék rövid ellenőrzése nem mutatta jelét életnek. Vagy nem voltak rovarok
vagy madarak a bolygón, vagy bármilyen háborút is vívtak, az nagyon jó munkát
végzett, hogy megszabaduljon tőlük. Carter megvizsgált néhány földrögöt és
mérgezőnek találta őket. A földet megmérgezték, de nem a gépek. Nem, valaki
akarattal, sóval hintette be a földet, biztosítva, hogy többé semmi ne éljen
meg rajta. A csatatér így megőrződik, emlékeként annak, bármi volt is az,
amiért harcoltak.

Jackson szorgalmasan dolgozott a kövön és összegörnyedve térdelt, vad iramban
írva. A munka felénél lelassított és az emlékműre nézett. Furcsa kifejezés
suhant át az arcán és folytatta a munkát. Mikor befejezte, Jackson magához
hívta a csapat többi részét, és a kezébe vette O’Neill kezét. Pár másodpercig
képtelen volt megszólalni, de láthatóan összeszedte magát és elkezdte.

"Egy sírfelirat van az egyik oldalon, talán azokhoz az emberekhez, akik
itt meghaltak, a másikon, pedig valami, ami egy fajta küldetésleírásnak tűnik.
Az érdekes az... olyan emberek voltak, mint mi, emberek, akik felfedezésre és
utazásra használták a Kaput. .."

Itt elhallgatott, és körbenézett a társain. Sam, bátor és intelligens, az
övéhez hasonló kíváncsisággal. Jó barát. Teal’c, erős és hűséges, csendes
bölcsesség és nagy bizalom forrása. Jó barát. Jack, a legjobb barátja és
szerelme. Thomas vidámság forrása, és hű barát. Minden, amit a világban kívánt magának, ott állt előtte.

"A sírfelirat így szól:
Mi, akik a csillagok közt utazunk,
Mi, akik elhagyjuk otthonainkat,
Mi, akik életünket kockáztatjuk,
Mi, akik lelkünket kockáztatjuk,
Mi, akik megfizetjük az árat,
Mi, akik viseljük a terhet,
Mi, akik harcolunk és meghalunk,
Mi, akik áldozatot hozunk,
A csillagok közt utazunk,
Az otthonunkká tettük őket.

Jackson itt megint szünetet tartott és ismét a barátaira nézett. Sam-nek könnyek
csillogtak a szemében, Teal’c-é, pedig csukva volt az érzések ellen, amiket
érzett. Jack, Jack csak még erősebben szorította a kezét, és egyenesen Daniel
szemébe nézett.

"A másik oldal így szól:
A föld, amelyen születtek, nem nyújt menedéket azoknak, akik az ösvényt járják.
A felszín nem azoknak való hely, akik csillagokkal a szívükben élnek. Nem kötik
őket a világ törvényei, hanem az univerzum végtelen határai között léteznek. Ők
utazók, keresők, harcosok, tanulók. Azokat védik, akiket hátrahagytak.
Egymáshoz vannak kötve öröm és szerelem, próbák és fájdalom által. Csodákat és
rémségeket látnak, ismerik a tökéletes örömöt és a végtelen bánatot. Ők azok,
akik az ösvényt járják."