Olvastam egy naplót. Néha egy másik ember gondolatai adnak választ saját életünk esetleges kérdéseire.
Döntés-választás kérdéskörét befolyásoló tényezőket napestig lehetne sorolni, és költség-haszon elemzések egész sorát lefolytatva, a lehetséges megoldások áradatát elemezgetjük naphosszat.

Lényeg ebben?

Szeret vagy nem szeret.

Ennyi és nem kell további ostoba elméleteket felállítani. Ha szeret.... és ha nem szeretett soha.

Játék önmagunkkal vagy mással?

A kapcsolataink ott tartanak, hogy elkezdtük "használni" a másikat, ha lovacska eltévedt, maradt a szamaracska effektus dominál? ... és nőknél, vagy férfiaknál jellemzőbb ez?

Meddig hazudnak nekünk, és mi meddig tudunk hazudni magunknak, vagy a másiknak?

Pár hónapja történt. Az ismeretségi köröm egy tagja "verbális arany-lövéssel" nem mámort, de népiesen szólva "szöget ütött a fejembe". Amikor már azt gondolom róla, hogy végérvényesen kiírja magát az életrajzomból, mond egy korszak-megváltó mondatot és ezen hihetetlen életbölcsességével ismét visszahelyezi magát a köztudatba.
"Ha egy .... komolyan gondolja, már egy év után tesz arról, hogy övé legyen egy életre a szeretett ..... "


..... megnézem ismét a naplót, kíváncsi vagyok, hogy mi történt azóta :-D